Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezet

Csikász Brigitta Itthon

Westernbe illő párbajozást engedélyezne a TEK-főnök

Saját akcióinak megkönnyítése miatt enyhítene a fegyverhasználaton a Terrorelhárítási Központ. Azt szeretnék, ha olyan speciális helyzetekre is lenne szabályozás, mint a szigetszentmiklósi szituáció, amikor a túszejtő gyorstokja miatt volt veszélyben a túsz élete. A hvg.hu értesülése szerint a szervezet főigazgatója azt javasolja, hogy ilyen esetekben még a fegyver előkapására irányuló mozdulat megtétele előtt ártalmatlanná tehessék a fegyverest. A jelenlegi jogszabályok ugyanis ezt nem teszik lehetővé, és ha most így járnának el, jogtalan fegyverhasználat miatt a rendőrrel szemben indulna eljárás.

Csikász Brigitta Itthon

Rendőrkeringő: nyugdíj helyett inkább Írországba mennek

Drasztikus változást hozott a rendőrségnél a nyugdíjazás szabályainak megszigorítása: idén eddig mindössze két hivatásos állományú rendőr ment nyugdíjba. A jogszabályváltozás előtti utolsó évben – 2011-ben – ez a szám 774 volt. Viszont folyamatos az elvándorlás a testülettől, aki teheti, külföldre megy, vagy "dobbant" a civil szférába. Ezek együttesen eredményezik, hogy nagyon fiatal a rendőri állomány, az átlagéletkor jelenleg 26 év.

hvg.hu Itthon

Utálni fogják a házőröket a rendőrök?

Háromszázötvennel több jól fizetett rendőre lesz januártól az országnak, miután a megalakuló Országgyűlési Őrség emberei pótlékokkal együtt havonta mintegy bruttó négyszázezer forintot vihetnek haza. A Terrorelhárítási Központ és a Nemzeti Védelmi Szolgálat után újabb egység tagjaira irigykedhetnek a havi nyolcvanezer-százezer forintos keresetű járőrök.

Csikász Brigitta Itthon

Bűnözők nyilvántartásában ellenőrzik a volt rendőröket

Törvényi rendelkezés nyomántöbb tízezer egykori rendvédelmi dolgozót fognak immár havonta ellenőrizni a bűnügyi nyilvántartásokban. Egy szakszervezeti vezető szerint ez várhatóan adminisztrációs bonyodalmakhoz fog vezetni.

Fürjes Judit Vélemény

Összefogás a közszférában:„Egynyolcadra zsugorodhat a Fidesz támogatottsága”

Összefogás van kialakulóban a közszférában: a rendvédelmi dolgozók mellé felsorakoznak az orvosok, pedagógusok. Ha továbbra sem sikerül megállapodni a kormánnyal, a tiltakozás és a törvényes keretek között zajló, de a kormány számításait keresztülhúzó akciók a 2014-es választásokig folytatódhatnak -- nyilatkozta a hvg.hu-nak Vincze Tibor, a Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezetének (RKDSZ) elnöke

Élettel fertőznék meg a Szaturnusz jeges holdját, és ez több kérdést is felvet

Élettel fertőznék meg a Szaturnusz jeges holdját, és ez több kérdést is felvet

Havonta frissül majd a pornólista, amelyről a szülők letilthatják a gyereküket

Havonta frissül majd a pornólista, amelyről a szülők letilthatják a gyereküket

Mészáros Lőrinc pária exveje újra nyereséget tudott csinálni

Mészáros Lőrinc pária exveje újra nyereséget tudott csinálni

Az egyik majdnem csődbe ment, a másik kikukázta a legjobbjait – mi dönthet a Bajnokok Ligája döntőjében?

Az egyik majdnem csődbe ment, a másik kikukázta a legjobbjait – mi dönthet a Bajnokok Ligája döntőjében?

Életmentő jelzést adhatnak le a falevelek, csak tudni kell olvasni belőle

Életmentő jelzést adhatnak le a falevelek, csak tudni kell olvasni belőle

Kiütés a BL-döntőben: története során először győzött a PSG

Kiütés a BL-döntőben: története során először győzött a PSG

Majdnem minden parlamenti párt veszteséges, a legnagyobb, 30 milliós egyéni adományt a Tisza kapta

Majdnem minden parlamenti párt veszteséges, a legnagyobb, 30 milliós egyéni adományt a Tisza kapta

Taylor Swift visszavásárolta az életművét

Taylor Swift visszavásárolta az életművét

Trump megzelenszkijezte az ovális irodában a dél-afrikai elnököt is

Trump megzelenszkijezte az ovális irodában a dél-afrikai elnököt is

A címlapról ajánljuk